Rohadt ideges vagyok. Tegnap este héttől fél kilencig elolvastam a francia kedvenc íróm új zombis könyvét. (Most már csak ex-kedvenc egyébként, kilőtte magát a szivemből). Kiváncsi voltam rá, mert egyébként szépirodalmat ír ez a fiatalember, nem is rosszul, öt-hat regénye is megjelent már, ez az első ponyva regénye, amit persze álnéven adatott ki.
Némi túlzás regénynek titulálni egyébként, a másfél órás olvasási időben a családi vacsora is benne volt. Zombi-novella. Zombi-kisregény? A szerző büszke lehet magára, új alzsánert talált fel, a statikus zombis történetet. A cselekmény abban merül ki, hogy az utolsó túlélő bezárkózik egy emeleti lakásba, Párizsban, és figyeli, hogy mi történik az utcán. A zombiinvázió első hete után nem sok minden. A történet csúcspontja az, amikor a főhős kimegy az erkélyre, és lepisili az alant korzózó élőhalottakat, majd megijed saját merészségétől, és három napra lefekszik aludni. A maradék száz oldalon siránkozik.
Ezek után még mindig úgy éreztem, hogy adnom kell egy esélyt az irónak, talán paródiának szánta, talán meghalt a macskája, és így próbálta feldolgozni, és kerestem egy interjút vele a neten, amiben a könyvről beszél.
Főbb gondolatai:
A zsidó-katolikus kultúrkörben mindig jelen volt a zombi tematika: Jézus is feltámadt hallottaiból. (Öhöm, azért vannak pöttöm eltérések a miértek meg a hogyantok között, de értem, hogy szeretne provokálni)
A nagy írónak nincs pénze kifizetni a számláit, mert ötven évvel a kora előtt jár, és idiótákkal van körülvéve, akik nem értik a művészetét. Ezért a nagy író ponyvaírásra adja a fejét, ahol rögtön formát bont, és megreformálja a műfajt.
(Aha, képzelem a cselekmény-orientált átlag ponyva olvasót, amint elábrándozik az életképtelen főhőssel, akit csak a makacs véletlenek tartanak életben a kosztól bűzlő lakásában. Ettől a korát megelőző írózseni képtől meg úgyis sikítani tudnék, mert ha ezt is gondolja magáról, egyrészt ne verje nagydobra, másrészt meg legyen annyira éteri lény, hogy ne foglalkozzon piszkos anyagiakkal )
A nagy író reméli, hogy minőségi ponyvájával új olvasóréteget von be a zsánerirodalomba, mert nagy író őszintén sajnálja, hogy Franciaországban nincs ennek akkora piaca, mint az Egyesült Államokban, mert így a francia szerzők szegényebbek, mint az amerikaiak.
(Baszdmeg, nem vette észre, hogy az amerikai ponyvákat azért veszik, mert van egy betonbiztosan ütő cselekményük? Ezen kívül valamivel több munka is van bennük, mint amit itt öt ívben a képünkbe nyomott)
A nagy írót Martin Page-nek hívják, álneve Pit Agarmen. A mű címe: La nuit a dévoré le monde (Az éjszaka felfalta a világot, franciául megállja a helyét)
dimanche 10 mars 2013
vendredi 22 février 2013
Avatás
Ha egy matróz először lépi át az
Egyenlítő képzeletbeli vonalát, a legénység többi tagja
beavató szertartást szervez neki, mert a szárazföldi patknyból
így lesz igazi tengerész. Ezt éreztem én is tegnap, amikor a
barátnőim elvittek egy étterembe, ahol még sose jártam. Csak
helyben derült ki, hogy virágokra specializálódtak, minden
fogásukba raktak belőle. Mindegyikbe, kétszer
is végig néztem az étlapot. Végül rizstésztában sütött
kecskesajtot választottam virágsalátával, amiben főleg árvácska
és begónia szirmok voltak. A saláta meglepően jó volt egyébként.
Sikeresen túlestem az avatáson, egészségesen élő, trendi nő lettem. Aztán hazamentem, és ettem egy kis kolbászt, mert éhes maradtam.
jeudi 24 janvier 2013
Évértékelő?
A rengeteg hátránya mellett van egy hatalmas előnye is annak, hogy külföldön élek: a közélettől való távolságtartás készsége. Magyarországon már rég a fejemet verném a falba, vagy habzó szájjal szeretnék a rohadt politikusok véréből inni, itt csak elnéző félmosollyal figyelem a hiúságok vásárát. Tehát itt a lista arról, hogy 2012-ben mi NEM idegesített fel a francia kisvárosban, ahol lakom. A listát egyébként bármelyik banánköztársaság megirigyelhetné.
1. Kiderült a polgármester jobbkezéről, aki harminc éven keresztül jó érzékkel halmozta a városi kikötő elnökségét és az építési osztály vezetését, hogy velejéig korrupt volt. A kikötőben csak borítékért cserébe lehetett helyet bérelni, az építési engedély kérelmeket is meg kellett támogatni némi készpénzzel. A polgármester semmiről sem tudott, a vizsgálat folyik.
2. Országos tisztújító választásokat tartott (na, mindegy kiírom mégis) a jobboldali párt, és a megyénkben bohózatba fulladt a szavazás, a tiszteletre méltó aktivisták megrészegültek a hatalom gőzétől. A Chanel kosztümös ügyvédek és Hugo Boss öltönyös fogorvosok, a helyi intelligentsia tagjai úgy csaltak, mint a gyerekek, hamis szavazatokkal tömték tele az urnákat, aztán egymást vádolták, végül minden kiderült, egy ország röhögött rajtuk. 2013-ban újra szavaznak.
3. A városi tűzoltó laktanyában évek óta swinger partikat tartottak éjszakánként, ügyeletben. Az unatkozó férjek titokban odahordták a feleségeiket, hogy a délceg tűzoltók karjaiban újra fellobbanjon szexuális életük kihűlt parazsa. Valószínűleg egy frusztrált kolléga írta a névtelen levelet, amitől kiborult a bili, azóta megtörtént a belső vizsgálat, a vádak igazaknak bizonyultak, a tűzoltó parancsnokot áthelyezték a hegyekbe, a beosztottak a helyükön maradtak, őrzik a lángot. Csak a muflonokért aggódom.
1. Kiderült a polgármester jobbkezéről, aki harminc éven keresztül jó érzékkel halmozta a városi kikötő elnökségét és az építési osztály vezetését, hogy velejéig korrupt volt. A kikötőben csak borítékért cserébe lehetett helyet bérelni, az építési engedély kérelmeket is meg kellett támogatni némi készpénzzel. A polgármester semmiről sem tudott, a vizsgálat folyik.
2. Országos tisztújító választásokat tartott (na, mindegy kiírom mégis) a jobboldali párt, és a megyénkben bohózatba fulladt a szavazás, a tiszteletre méltó aktivisták megrészegültek a hatalom gőzétől. A Chanel kosztümös ügyvédek és Hugo Boss öltönyös fogorvosok, a helyi intelligentsia tagjai úgy csaltak, mint a gyerekek, hamis szavazatokkal tömték tele az urnákat, aztán egymást vádolták, végül minden kiderült, egy ország röhögött rajtuk. 2013-ban újra szavaznak.
3. A városi tűzoltó laktanyában évek óta swinger partikat tartottak éjszakánként, ügyeletben. Az unatkozó férjek titokban odahordták a feleségeiket, hogy a délceg tűzoltók karjaiban újra fellobbanjon szexuális életük kihűlt parazsa. Valószínűleg egy frusztrált kolléga írta a névtelen levelet, amitől kiborult a bili, azóta megtörtént a belső vizsgálat, a vádak igazaknak bizonyultak, a tűzoltó parancsnokot áthelyezték a hegyekbe, a beosztottak a helyükön maradtak, őrzik a lángot. Csak a muflonokért aggódom.
mardi 18 décembre 2012
És ez még csak a kezdet
Mindjárt itt a karácsony, hétágra
süt a nap, napszemüvegben ülök a nappaliban, a karácsonyfám három nap alatt
elhervadt a melegben (itt az a szokás, hogy már december elején feldíszítik, és
karácsony másnapján megkönnyebbülten kivágják a kukába).
Ha még ebből sem vettük volna
észre, hogy az ünnepek lassan és kíméletlenül közelednek, a postás, a kukások
és a tűzoltók gondoskodnak róla, hogy semmiképp se feledkezzünk meg róla. Ezen
a héten mindenki becsöngetett, hogy elkérje a karácsonyi járandóságát. Szerencsére
nincs házmesterünk, mert különben ő is jött volna. A postások és a tűzoltók jól
felkészültek, 2013-as naptárt árulnak
busás haszonnal, a kukások az örök rossz tanulók, ők csak a markukat tartják.
Az ünnep szépségét a boldogan
csillogó gyermeki tekintetekben lehet ugyebár a legjobban tanulmányozni, sajnos
ez az első év, hogy a lányom meghasonlott, és nem hisz többet a Mikulásban. A
Jézuskát illetően már előbb is voltak aggályai, közismert tény, hogy karon ülő
kisdedek egyedül semmilyen problémát sem tudnak megoldani, nemhogy a Föld összes
gyerekének kiszállítani a karácsonyi ajándékot.
Idén már októberben kigondolta,
hogy milyen módon győződik meg róla végérvényesen, hogy igazából is létezik-e a
Mikulás, vagy olyan, mint Kis Pipin, akit a tanító néni talált ki, hogy
nehezebb legyen az iskola. Ránk, a családjára nem számíthatott, mert két pártra
szakadtunk, volt, aki azt gondolta, hogy kilenc évesen igazán tudnia kellene az
igazságot, különben is, majd felnőtt korában egyfolytában átverik, ha mindent
ilyen könnyen elhisz. A család másik része viszont úgy gondolta, hogy a gyerek
lelkében tovább kell lobognia az ártatlanság lángjának, és a Mikulás igenis létezik,
legalábbis azoknak az embereknek az életében, akik hisznek benne.
Franciaországban november
elejétől él a Mikulás email címe (a francia Posta működteti), amire a lányom
hosszú, tépelődő üzenetet küldött, amiben kifejezte kételyeit, és választ is keresett
marcangoló kérdéseire: és nyáron mit csinálsz, és a manók hol laknak, és mit
esznek a rénszarvasok?
Nem kért benne ajándékot, mert
először tudnia kellett, hogy van-e kitől kérnie, csak egy személyre szabott
választ várt, és a kért felvilágosítást.
lundi 19 novembre 2012
178 millió
Úgy tűnik, mostanában fontos
dolgok történnek Antibes-ban. Mindenki gyanakodva figyeli a másikat, az emberek
találgatnak. Minden elejtett megjegyzés hatalmas fontossággal bír, egy-egy ropogósabb
fénysebességgel járja be az épületet.
A munkahelyemen persze csak intelligens
emberek dolgoznak, mi felette állunk ennek az őrületnek, de viccesen
megjegyezzük, kinek a viselkedésében figyeltünk meg változást, egyik nagyon
vidám és közlékeny lett, a másik egyre
stresszesebb, a könyvtárbusz sofőrje meg egyszerűen nem jön dolgozni három
napja. Mindenki azon gondolkodik, hogy az isiásza újulhatott-e ki, vagy ő az,
aki megnyerte a 178 milliós rekord főnyereményt az utolsó eurólottó sorsoláson.
Nem hívjuk fel érdeklődni, úgyse mondaná meg az igazat, a rohadék.
Az itteni szerencsejáték társaság
nagyhatalmú urai apránként szivárogtatták ki az információkat. Először csak
annyit mondtak el, hogy francia az utolsó nyertes, utána elárulták melyik
megyében töltötték ki a nyertes szelvényt, aztán a várost, végül a kerületet.
Ekkor kezdtek a távolabbi rokonok felhívni bennünket, hogy nem akarunk-e vitorlást
venni nekik karácsonyra.
Most már érezhető a válság itt
is, a pénz eltűnt a forgalomból, ezért akár csak ha messziről is megérezzük a
szagát, mélyen beszívjuk, és őrizgetjük a tüdőnkben. Mindenki elmesélte a
listáját, hogy mit is tenne először, aztán másodszor, de az egész életet nehéz
elképzelni gazdagon. Legalább elköltöznünk nem kellene, mert itt megfelelőek a
körülmények ahhoz, hogy nagyobb összegeket elverjen az ember anélkül, hogy ez
különösebb feltűnést keltene.
Az irodalmat is megihlette a
téma, Grégoire Delacourt La liste de mes envies című sikerlistás, ámde összecsapott,
Dallasos romantikájú könyvében (kívánságlistának lehetne fordítani) a
lottónyertes trafikosnő mindent elveszít, ami igazán fontos az életben, a
gyerekeit, a férjét, a barátait, de aztán mindenből újat vesz. De hagyjuk a
könyveket, az élet a lényeg.

Itt jár valaki köztünk, aki a
229. leggazdagabb francia lett hirtelen, és ehhez csak hat számot kellett
beikszelnie egy papíron.
mardi 13 novembre 2012
Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
Ma a könyvtárban rakosgattam a frissen visszaadott DVD-ket a helyükre, már nyitva voltunk, és egy olvasó odajött hozzám, mert keresett egy filmet. Az élet egy hosszú, nyugodt folyót. Idegesen elmondtam neki, amit mindig szoktunk ilyenkor mondani, hogy legyen szíves az információs pultig elfáradni, mert rendező szerint osztályozzuk a filmeket, tehát számítógép nélkül nem tudjuk, hogy nem kölcsönözték-e ki. Éppen a felénél tartottam, amikor türelmetlenül közbevágott:
– Nézze csak, a kezében tartja!
Ránéztem a kezemre, és pont akkor készültem arra, hogy a szóban forgó filmet a helyére tegyem.
Jung foglalkozott a szinkronicitás elvével, miután egy szép, havas délutánon a bécsi rendelőjébe fogadott egy hisztériás nőt, aki mesélt Jungnak az álmáról, amiben felbukkant egy szkarabeusz bogár. Kis idő elteltével Jung zajt hallott az ablakban, kinyitotta, egy szkarabeusz bogár kapargatta azt kitines szárnyával a bécsi hóesésben. Mekkora esély van arra, hogy ezek az apró dolgok megtörténjenek az életünkben? Sőt, ami még félelmetesebb, lehetséges, hogy a fontosabb események is ugyanilyen vezérelvek mentén működnek?
– Nézze csak, a kezében tartja!
Jung foglalkozott a szinkronicitás elvével, miután egy szép, havas délutánon a bécsi rendelőjébe fogadott egy hisztériás nőt, aki mesélt Jungnak az álmáról, amiben felbukkant egy szkarabeusz bogár. Kis idő elteltével Jung zajt hallott az ablakban, kinyitotta, egy szkarabeusz bogár kapargatta azt kitines szárnyával a bécsi hóesésben. Mekkora esély van arra, hogy ezek az apró dolgok megtörténjenek az életünkben? Sőt, ami még félelmetesebb, lehetséges, hogy a fontosabb események is ugyanilyen vezérelvek mentén működnek?
lundi 12 novembre 2012
Bugarach, világvége afterparty
Tegnap este néztem egy műsort a
francia tévében, és egy nagy kő esett le a szívemről. Megtalálták Franciaország szívcsakráját egy
Bugarach nevű faluban, Montpellier-től nem messze. A körülbelül kétszáz lakosú
falu határában áll egy furcsa formájú hegy, ami alatt valószínűleg
földönkívüliek bázisa bújik meg.
Egyébként hamarosan eljön az igazság pillanata, 2012. december 21-én, a
világvége előrelátható dátumán innen szállnak majd fel távoli bolygójuk felé,
kiválasztott humanoidok kis csoportjával, akik érdemesnek találtatnak arra,
hogy génjeiket átörökítsék a jövő nemzedékeinek. A meginterjúvolt guru szerint
ehhez elégséges jól informáltnak lenni, és a falu területén tartózkodni az
adott pillanatban. Az is előmozdíthat a dolgon, ha a guru által árult, a hegyen
talált kavicsokból vesz az ember. Az ingatlanpiacot is fellendítette a
világvége, az árak a csillagos égig szöktek a faluban. Valószínűleg a lakóparkok is úgy nőnének ki a
földből, mint a gomba eső után, ha nem egy hatvannyolcas hippi lenne
mellékállásban a polgármester, akinek az elveivel ez össze nem egyeztethető. Főállásban egyébként birkapásztor, és mint
ilyen, legeltetés közben gyakran találkozik az erdőben meztelenül szaladgáló
csodavárókkal.
A beavatottak persze régóta
tudnak a jelenségről, megbízható források szerint Mitterand elnök, akit valami miatt kiválasztottnak tartanak, is ellátogatott ide,
közvetlenül az után, hogy Rennes-le-Chateau-t is útba ejtette, ahol a frigyláda
illetve a Szent Grál van elrejtve, erről ezoterikus körökben évszázadok óta nem
tudnak megegyezni. Egyébként a két falu csak tizenhárom kilométerre van
egymástól. Itt jelentőségteljesen a monitorra néztem. Pont tizenháromra.
Az emberi hülyeség határtalan, látjátuk feleim
szümtükkel, hogy nem csak Magyarországon vésik a tarsolylemezt.
Inscription à :
Articles (Atom)



