lundi 19 novembre 2012

178 millió


Úgy tűnik, mostanában fontos dolgok történnek Antibes-ban. Mindenki gyanakodva figyeli a másikat, az emberek találgatnak. Minden elejtett megjegyzés hatalmas fontossággal bír, egy-egy ropogósabb fénysebességgel járja be az épületet.

A munkahelyemen persze csak intelligens emberek dolgoznak, mi felette állunk ennek az őrületnek, de viccesen megjegyezzük, kinek a viselkedésében figyeltünk meg változást, egyik nagyon vidám és közlékeny lett,  a másik egyre stresszesebb, a könyvtárbusz sofőrje meg egyszerűen nem jön dolgozni három napja. Mindenki azon gondolkodik, hogy az isiásza újulhatott-e ki, vagy ő az, aki megnyerte a 178 milliós rekord főnyereményt az utolsó eurólottó sorsoláson. Nem hívjuk fel érdeklődni, úgyse mondaná meg az igazat, a rohadék.

Az itteni szerencsejáték társaság nagyhatalmú urai apránként szivárogtatták ki az információkat. Először csak annyit mondtak el, hogy francia az utolsó nyertes, utána elárulták melyik megyében töltötték ki a nyertes szelvényt, aztán a várost, végül a kerületet. Ekkor kezdtek a távolabbi rokonok felhívni bennünket, hogy nem akarunk-e vitorlást venni nekik karácsonyra.

Most már érezhető a válság itt is, a pénz eltűnt a forgalomból, ezért akár csak ha messziről is megérezzük a szagát, mélyen beszívjuk, és őrizgetjük a tüdőnkben. Mindenki elmesélte a listáját, hogy mit is tenne először, aztán másodszor, de az egész életet nehéz elképzelni gazdagon. Legalább elköltöznünk nem kellene, mert itt megfelelőek a körülmények ahhoz, hogy nagyobb összegeket elverjen az ember anélkül, hogy ez különösebb feltűnést keltene.

Az irodalmat is megihlette a téma, Grégoire Delacourt La liste de mes envies című sikerlistás, ámde összecsapott, Dallasos romantikájú könyvében (kívánságlistának lehetne fordítani) a lottónyertes trafikosnő mindent elveszít, ami igazán fontos az életben, a gyerekeit, a férjét, a barátait, de aztán mindenből újat vesz. De hagyjuk a könyveket, az élet a lényeg.

Itt jár valaki köztünk, aki a 229. leggazdagabb francia lett hirtelen, és ehhez csak hat számot kellett beikszelnie egy papíron.

Aucun commentaire:

Enregistrer un commentaire