Időutazás

Ezt a novellát egy pályázatra írtam, sajnos nem sikerült helyezést elérnem vele, ezért teljesen meghasonlottam a nagy művészkedésben, úgy éreztem, hogy aztán most már soha, semmikor, és semmiképp, még ha pisztolyt tartanak a tarkómhoz, akkor se írok le egy sort se, mert nem érdemes, mert fölösleges, mert senkinek sincs rá szüksége. Aztán eltelt két nap, és megértettem, hogy van egy ember, akinek szüksége van rá, és az én vagyok. Ezen kívül egy pár cipő is segített abban, hogy átlendüljek a holtponton, mert a gyenge nők sírnak, az erősek meg vásárolnak. Tehát.

                                                       Szeptember végén

                                                              novella

Megborzongtam, hűvösre járt az idő. Nagy, bűzlő ládák mellett feküdtem a földön, vékony gúnyámon keresztül éreztem a fogvacogtató hideget. Elvakított az utcai lámpák fénye, elmém fel sem foghatta, hogyan lehetett ilyen tündökletesen világítani gázzal. Egy utcatáblán akadt meg a szemem, Arany János dicső nevével. Drága Aranyom, az ország hálás népe utcát nevezett el rólad, köszönöm az égnek, hogy megérhettem ezt a napot! Nem messze lehet innen a nevemet viselő tér, vagy talán nagykörút, gondoltam minden fölös álszerénység nélkül. De hagyjuk, vannak ennél előrevallóbb dolgok is! Egy fiatalember feküdt a bűzlő ládák másik oldalán, akit egyszerű ruházata alapján honvédnek ítéltem.

̶   Honfi, megnyertük-e a csatát?  ̶   fordultam felé barátsággal.

̶   Melyiket, a karvalytőke ellenit?

Nem értettem, mire célzott, de nem ő lett volna az első katonaviselt ember, akinek zavart volt az elméje, csak annyit reménylettem, hogy ismeri a választ a kérdésemre. Türelmemet el nem veszítve, még egyszer megkérdeztem:

̶   A segesvári csatáról beszélek, drága barátom, mi lehetne fontosabb ennél!

̶   Érettségire készülsz, baszd meg?  ̶   vetette rám eszelős tekintetét a honvéd. ̶   Nem, azt elvesztettük.

Nem tudtam, mennyi ideje feküdtem eszméletlenül, ezért hozzáfűztem:

̶   De a szabadságharcot csak megnyertük, hiszen magyarul társalkodunk, már nem a labanc az úr?

̶   Kapaszkodj meg, haver, elvesztettük. Sőt, azóta elvesztettük az összes háborút, amibe belekeveredtünk, és nem fogod elhinni, de a válogatott '86 óta egy rohadt meccset se nyert.

Semmit se értettem ebből a hagymázas zagyvaságból, de éreztem, hogy a balsors, mely engem már évek óta példás szorgalommal környékez, most ismét érezteti velem súlyos hatalmát.

̶   Melyik évben járunk, honvéd?

̶   Nem vagyok én honvéd, Gergőnek hívnak, és végzős vagyok a jogon, amikor éppen nem ébredek egy túl jól sikerült buli után az utcán, és nem azt hallucinálom, hogy egy halott celebbel beszélgetek. Nem tudom, hol hagytad a Doloreánodat, de azt látom, hogy fel kell frissíteni az ismereteidet. A Szabó Ervin fele megyek, elkísérhetlek addig, ott interneten mindennek utána nézhetsz. 2013-ban vagyunk egyébként.

A pillanat felhevülésében alig értettem, hogy egy jurátust küldött elém a sors, hiszen százhatvannégy év száguldott el velem egy szempillantás alatt. Mi lehetett drága Juliskámmal, kisded Zoltán fiammal, hol porhadnak csontjaik, él-e még valamely leszármazottam? Valamelyest csak az nyugtatott meg, hogy legalább a jurátusok korhelysége nem változott.

̶   Gyere, ugorjunk be a gyorsétterembe, mielőtt kinyit a könyvtár, muszáj ennem valamit. Van pénzed?   ̶   kérdezte Gergő.

̶   Nem, a poéta zsebe mindig üres, a verselést keveset hajt a konyhára. Itt megjegyzem, hogy prózát kellene írnom. Nincs egy árva pengő forintom se.

̶   Már régóta nem peng.  ̶   vetette oda a jurátus enervált orcával.

̶   Érzem gyomrom morgását, s az éhséget rossz néven venni nem lehet. Menjünk be a csárdába, ha kérve kérjük az eledelt, vissza nem utasíthatják. ̶ ezzel nagy lendülettel megindultam, mert nem tetszett, ahogyan Gergő a szemét forgatá.

Nem sokan csellengtek a fogadóban, de így is mellbe vágott a zsír mindenre rátelepedő bűze, mintha disznót öltek volna a konyhán.

̶   Szaga után ítélvén ingyen osztogatják a kosztot itten.  ̶   jegyeztem meg bizakodóan a jurátusnak.

A pult felé indulánk, ami fölé az eledelek élethű, színes dagerrotípiáját függesztették gondos kezek. Franciaország dicsőségére sajttal töltött croissant-t választottam, a jurátus kenyér közé sütött húst. A terebélyes fehércseléd ránk sem pillantott, amikor elénk tolá a zsíros tapintású tálcán az étkeket. Mily' szerencsétlen korba csöppentem én, hol a fogadósnék termetes ülepét sem csipkedheti meg a becsületes utazó, mert pultja mögé nincsen bejárása? Gergő összes zsebét végigtapogatván apró gombócba gyűrt bankóval fizetett, nehezen tudom majd meghálálni irántam való szíves jóindulatát.

̶ Hogy ízlik? ̶ kérdezte a jurátus az előttem fekvő tálcára mutatván.

Finoman akartam tudomására hozni gondolataim fonákját, ezért azt mondtam:

̶ Ha kritikusok nem volnának, akkor a világon legjobban utálnám ezt az étket, de így azoké az elsőség.

Minden elővigyázatosságom ellenére a sajt bajuszomba ragadt, de Gergő megmutatá a mosdó helyiséget, amihez hasonló fehérségűt még nem láttam. Hihetetlen invenció, a falból víz folyt elő, és Gergő háton viselt táskájából a borotvakés kis unokáját adá nékem.

̶ Ennyi maradt a borotvakésből? ̶ forgattam az apró szerkezetet, aminek nem ismertem a fáját. ̶ Mi maradt akkor a férfiúkból?

̶ Ebbe most ne menjünk bele, vágd le előbb ezeket a szutykos patkányfarkakat, mielőtt jön a biztonsági őr. Legalább nem hasonlítasz annyira magadra.

̶ Majd a tekintetes Szabó Ervin ezt is elmagyarázza, ugye? Ez a hitvány holmi nem bír el a harcokban elvadult szőrzetemmel!

̶ Egyrészt élőszóban ne alliterálj, mert már írásban is kiment a divatból, másrészt nem baj, ha marad egy kis pihe, annál hipszterebb leszel.

Nem értettem, mire célzott, de nem árultam el magam.

̶ Hamarosan te is nyomod az újmagyart, ne aggódj, de most már tényleg indulnunk kell!

A csárdából kilépve konstatáltuk, hogy felébredt a város, a gyalogúton belecsöppentünk a dolgára igyekvő, tolakodó, nyüzsgő tömegbe, az úton milliónyi, a szivárvány színeiben tündöklő kocsi sorakozott egymás után, komótosan araszolva. Kíváncsiságom lépten-nyomon megállásra sarkallott.

̶ Mi húzza a kocsikat? Tudós elmék megvalósították a gőzgép vontatta automobilt? Mily dicső kor! Bár azt nem tagadhatjuk, hogy sebességben lemaradnak a lovaskocsitól.

̶ Ez csak a szokásos reggeli dugó, ha lehet hajtani, egy óra alatt akár kétszáz kilométert is megtesznek. Nem gőzzel működnek, benzinnel. Vagyis petróleummal ̶ bizonytalanodott el Gergő. ̶ Valami olyasmivel, én humán beállítottságú voltam mindig.

Elmém fel nem foghatta, az ördög mely szerkezete képes kétszáz kilométert megtenni egy óra alatt, de nem volt időm ezen töprengeni, mert hirtelen megpillantám a Nemzeti Múzeum dicső épületét, és egy isteni szikra megvilágosított. Elérkezett a pillanat, midőn a széles publikum elé tárhatom, hogy visszajöttem! Engem itt szerettek! Már fel is szökkentem a lépcsőkre, hogy elszavaljam a a Nemzeti Dalt, de előadásom nem várt akadályokba ütközött. Még az első strófa közepén sem jártam, a lépcsőkön üldögélő ifjak, kik előbb még oly békések voltak, fújogni kezdtek, sőt lehurrogtak, a végén még egy szemtelenül tehetős a reggeli pogácsáját is becses személyemhez vágta. Vörösség öntötte el orcámat, midőn rájuk ordítottam:

̶ Haszontalan, pimasz csőcselék! Fogja még itt a lelkesedés az égiháború hangán kiáltani, éljen Petőfi, éljen a haza!

Gergő karomnál fogva húzott el a lépcsőkön könyveik fölé görnyedező deákok elől, ha nem teszi, móresre tanítottam volna őket a két öklömmel.

̶ Gyere, ne húzd fel magad, menjünk a könyvtárba, ott mindent megtudsz, amire kíváncsi vagy!

̶ Melyik főúrhoz megyünk?

̶ Hogyhogy főúrhoz? A városi közkönyvtárba megyünk, ott van internet, majd megmutatom.

Közkönyvtár, hallottam már erről a nemes találmányról, külhoni országok méltán dicsekedhettek vele, és most nemzetünk is bírja az ifjúság nemesedésére szolgáló intézményt! Viszont az Internet nevű uraságot még csak hallomásból sem ismertem, reménykedtem, hogy olyan nagy tudású, mint ahogyan Gergő feltűnteté.

***

Gergő jobban tenné, ha a félreértéseket elkerülendő megtanulna világosan beszélni, bár jurátusi mesterségéből kifolyólag lemaradása tetemes ezen a téren. A közkönyvtár nagyszerű invenció, tele van szép fehércselédekkel, akiknek látásáért én fáradni sosem voltam rest, és a koszt is könnyebben emészthető, mint a reggeli a fogadóban. Ennél sokkal több jót nem mondhatok, mert bár falait végeláthatatlan, könyvekkel töltött polcok borítják, az ifjak nem tolakodnak, hogy hozzáférjenek. Ehelyett megelevenedett dagerrotípiák nézegetésével töltik becses idejüket pilácsként világító képernyők előtt, aminek gyenge fénye csak ahhoz elégséges, hogy megfájdítsa gyarló szemüket. Mindezt egy Internet nevű egyesület biztosítja neki, amelynek a vezetőségével első dolgom lesz találkozni, mihelyst kiismerem a jelenlegi viszonyokat. Mindenképpen fel kell keresnem őket, mert a szívemnek oly' drága ifjúság, nemzetünk jövője a papírost a papírusz rangjára sorolta, és csak az Internet írásait hájpolja (Gergő szavajárása szerint).

Gergő a zsebében is hord egy kicsinyke szerkezetet az Internet híradására várva, de valami miatt az övé aznap kimerültséggel küzdött, ezért nem zaklatta folytonos érdeklődésével. Szinte minden ifjú a keze ügyében tartott egyet, gyakran nézegetve, 's a gombokat akkurátusan megnyomkodva rajta. Az én időmben csak hőn szeretett nőjével és a pipájával foglalkozott ennyit becsületes magyar ember. A jurátus elmagyarázta, hogy nem csak az Internet írásait lehet tanulmányozni ezeken a csöppnyi szerkezeteken, amit telónak hívnak, hanem bárkivel lehet beszélni széles e világon. Ezt betudtam a jurátusok széles körben ismert nagyotmondásának, a világ változhat, de bizonyos dolgok sohasem változnak benne.

Abban viszont igaza volt kedves barátomnak, hogy minden kérdésemre méltó választ találok az Interneten, azon belül is egy gyakorikérdések.hu nevű kiadványban, amit egy tudós társaság szerkeszt, és minden olvasója a megkönnyebbülés hangján, elégedetten sóhajt fel a keresett felvilágosítás meglelése után, valahogy így: „húúú”.

Elég volt azonban ennek a hívságos kornak semmirevaló vívmányaiból, türelmem már így is irgalmatlanul próbára lett téve. A literatúra jeles művelőivel akartam találkozni, reméltem, hogy százhatvan négy év alatt nem halt ki a poéta mesterség összes képviselője, és körükben elfoglalhatom végre méltó helyem. Kutyául bosszankodtam, amikor Gergő csak a vállát húzogatta, és azt állította, hogy egyetlen költőt sem ismert. Életben lévőt, mármint. Végül látván, hogy érdeklődésem nem lanyhult eme téma iránt, Gergő slam poetry estre invitált Mika Tivadar kegyelmes úr mulatójába, amit sok koszorús költő látogatott, vagy legalábbis a tollat meglehetősen forgató urak, akármi is legyen a slam poetry.

***

Pest a régi maradt, egy óriási méhkas, amelyben mindig oly' nagy volt a dongás, hogy az ég füle is megfájdult bele. Különösen este, amikor a mulatságra vágyó úri közönség előrajzott otthonaiból.

Mika Tivadar mulatójában nagy számban gyülekeztek össze az érdeklődő ifjak, férfiak és leányok vegyesen, noha egyelőre mindenki a maga telójával volt leginkább elfoglalva. Mily' csodálatos kor, hol szendebájú leánykák szabadon múlatják az időt elhárpiásodott vénasszony kísérőik nélkül, és a mulya ifjak még csak ügyet sem vetnek rájuk, csak a telójukat babrálják! Mindazonáltal eldöntöttem, hogy magam is beszerzek egyet belőle, mihelyst alkalom adódik rá, mert olyan ez, mint a kard, úriember nem lehet meg nélküle.

Türelmetlenül vártam eme költők érkezését Gergő oldalán, aki nem sokat foglalkozott velem, mert barátos női érkeztek meg, és közülük egy igen szemrevaló szőke leányka alaposan szemügyre vett, mint ahogyan én is őt.

Nem merülhettem hosszú ideig bájos személye szemléletébe, mert elkezdődött a költői előadás, a hallgatóság elcsendesült, és egy kopaszodó, pufók arcú ifjú akadozó hangon fogott bele mondandójába. Néhány perc múlva lopva rátekintettem Gergőre, mert ha ő agyalta ki nekem ezt a jó tréfát, már mosolyoghatott a bajusza alatt, de nem, elmélyülten hallgatta a szakállas puttó monoton zsolozsmázását, amit olyan bágyadtan és melankolikusan adott elő, ahogyan öreganyám a rózsafüzérét morzsolgatta a litánián. Hol van a tűz? Hol van a lelkesedés? És nem utolsó sorban, hol vannak a rímek? Hirtelen mindent megértettem.

̶ Gergő, mondd meg az igazat, keményen büntetnek a cenzorok?

̶ Nincsen itt szükség cenzorokra, több diktatúrát megélt ez az ország, itt már mindenki megtanulta saját magát cenzúrázni ̶ nevetett rám Gergő.

̶ De a köz javáról, a hazáról szó se esik, hol vannak a haladó eszmék, a lelkesülés?

̶ Ha lelkesedünk valamiért, esemesben szavazunk rá, a köz javát meg eldöntik azok, akiket ezért fizetnek. De most már maradj csöndben, nem is olyan rossz ez a slam!

Szemem megtelt könnyel, a kétségbeesés hideg hullámokban öntötte el keblem, amikor a szőke leány kis kacsóját kezemre tette, és a fülembe súgta:

̶ Unatkozol? Akarod, hogy elmenjünk innen? Nem messze lakom, felmehetünk hozzám activityzni.

Nem tudtam, miről beszél pontosan a bájos leányka, de nem akartam újabb bonyodalmakba keveredni, ezért hangosan megjegyeztem:

̶ Ezen a héten nem házasodom, nem érek rá.

̶ Házasodjon az, akinek miniszterelnök az apukája! ̶ nevetett fel újból Gergő ̶ Tudod, a házasság manapság már csak a melegeket érdekli, ne félj semmitől, ha Bori hív, menj vele nyugodtan.

̶ Nem zavarjuk e kései órában tiszteletreméltó atyádat és anyádat?

̶ Egyedül lakom tizennyolc éves korom óta.

Nem hittem fülemnek, de Bori angyali mosolya meggyőzött mindenről és annak ellenkezőjéről is, követtem hát, bármit legyen is az az activity, amire rá akart venni. Elindultunk az ajtó felé, rajongva néztem rá:

̶ Múzsám leszel, hozzád írom verseimet, és hamarosan a hálás nemzet újból koszorút fon fürtjeimre.

Bori lebiggyesztette a száját:

̶ Ahogy gondolod, de jobban tejel, ha a médiában vagy a politikában nyomulsz. Gergő mindent elmesélt rólad, feltehetek neked egy kérdést? Lassan két évszázada eltűntél, és senki sem tudja, mi történt veled. Meghaltál? Oroszországba hurcoltak a kozákok? Elbújtattak a parasztok?

̶ Eh, barátném, a lánglelkű poéták sosem halnak meg, nem állék-e itt előtted teljes testi valóságomban? ̶ kacsintottam a leánykára, és becsaptam magunk mögött a mulató ajtaját.