Hamarosan osztják az Oscar-díjat Cannes-ban, avagy milyen az élet a fesztivál díszletei között

Megint kezdődik ez a rohadt fesztivál, a nagy éves glamour média pofavizit Európában. Kilenc kilométerre lakom Cannes-tól, egy, a lehetőségekhez képest autentikus provanszál kisvárosban. Sajnos ez a távolság nem elegendő ahhoz, hogy hatékonyan megvédjen a fesztivál mellékhatásaitól:
1. A könyvtári kopasz biztonsági őr mar hetek óta úgy ugrál, mint Linda a fapapucsban, és hasonló stílusban sikkantgat is hozzá, mert készül a jelenésére. Két hét szabadságot vett ki, mert magának a nagy Robert de Nirónak felel majd a biztonságáért, legalábbis mindenkinek ezt meséli.
2. A könyvtár földalatti parkolójában egy szintet egy autókölcsönző cég bérel, aki május elején lecserélte a szokásos állományát, a polók, cliók, golfok sírva el, és megérkeztek helyettük a nagy fekete mercedesek. Egy egész emeletnyi gyászkocsi.
3. Mozirajongó kollégáim már legalább egy hónapja veszekednek a meghívók miatt, mert a szervezők a megyében szinte minden kultúrális intézménynek, iskolának küldenek, persze soha sem eleget. Életre szóló barátságok mentek már tönkre ezért, de egy fesztivál vetítés biztosan olyan feeling, amiért ezt is megéri. Én még nem voltam, mert tudom, hogy sokat kell sorban állni a tűző napon vagy a szakadó esőben, és az én szervezetem nem bírja az ilyen megpróbáltatásokat.
4. Az úton megjelentek a moszkvai rendszámú luxusautók, amiket általában egy kaptafára gyártott szőke szupermodellek vezetnek.
5. A magánhelikopterekre még várni kell néhány napot, majd amikor megérkeznek az igazán fontos emberek, akiknek nincs idejük kilenc kilométert autóval megtenni.