Burzsujéknál

Pár napja részt vettem egy balettbemutatón, a Kambodzsai Királyi Balett előadásán Monacóban. A jegyet potom pénzért vettem a munkahelyemen, és számomra csak a helyszínen derült ki, hogy a monacói elit kedvelt sportklubbjában rendezték azz előadást. Látszott rajtunk rögtön, hogy nem forgunk jobb körökben, mert egy óráig kerestünk parkolóhelyet. Monacóban szinte képtelenség az utcán megállni, méregdrága, földalatti garázsokat építettek minden utcasarokra. Ez lehet az előszűrés, vagy fizet a vándor, vagy fújja továbbb az út pora. A sportklub bejárata előtt sorban álltak az egyenruhás voiturier-ék, hogy elintézzék ezt a kellemetlenséget a sportklub szórakozó úri közönsége helyett. A konferenciateremben leforgathattak volna egy Dallas epizódot: a terem falait tükörcsempe borította, a plafont sötétkék szőnyegpadló, amit valószínűleg az éjszakai égboltot jelképezendő nonfiguratív alakzatokban elhelyezkedő spotlámpákkal dekorálták.  A jegyek nem számozott helyekre szóltak, mégis ültetők serege várt bennünket az ajtóban, hogy a helyünkre kísérjen. A nonszensz senkit sem zavart.
Az előadás előtt közvetlenül elcsendesedett a terem, majd egyemberként felpattantunk, mint egy alsótagozatos osztály, mert megérkezett Caroline hercegnő diszkrét, fekete kiskosztümben. Meg is állapítottam magamban, hogy a monarchiának közösség építő hatása van a népre, nekünk is elkelne. Néhány elegáns francia orvosfeleség körülöttünk nem így gondolta, és élvezettel rinyáltak félhangosan:
Ezek még mindig itt tartanak, a XXI. században! Ez felháborító! Semmiképp se állok fel.
Igen, a renitens franciák most is lefejeznék a királyt.
Elkezdődött az előadás, és megint rájöttem, hogy az ázsiai művészetek befogadásához hiányzik belőlem a dekóder, és bizonyára nagyon rossz megfigyelő vagyok, ha azt hiszem, hogy egy komplex teremtésmítosz történéseit három, azaz három különböző tánclépéssel  adnak elő.